A kutyák nem tudják
A kutyák nem tudják, mit, miért teszek,
a lányok nem vetik rám tekintetüket,
apa voltam, vagy csak puszta remény,
azt gondolod, te kérdezed? Pedig nem: én.
Fáradt, öreg fák is, kint a szigeten,
úgy tűröm a vihart, mi szaggat szűntelen.
Hol van már a kéj és az a nagy szenvedély,
mely folyton hajott előre, forrón, mint az éj.
Nem vagyok én az már, ki nemrég még voltam,
senkinek családja, de mindenkinek paplan.
Jóbarátom, hidd el, gondolhatsz te bármit,
Nem lehetek mindaz, ami neked számít.
Ha megismernél egyszer, csak valahol az úton,
nyugodtan fordulj el, vagy ölelj meg.
A kutyáknak nem, csak a te füledbe súgom,
azt, hogy rég mennyire szerettelek.
Már csak így nézhetlek, távolról, merengve,
a közös évektől megbetegedve,
senki nem jöhet már, olyan, ki nekem voltál:
s, ezzel keserű szívemen újabb sebet hagytál.
Feladni, s feledni.. az az egyetlen út,
újra reménnyel élni.. hagyni a háborút.
De mivé lennék így hát, búsan – boldogan?..
ha nem lennél velem te, a jobbik oldalam.
Utolsó kommentek