Utolsó simítás

"- Tudod mi az igazán lehangoló? Az elpazarolt tehetség." - Sonny (Bronx-i mese)

VII. fejezet - Ilyen a box

Nagyon félt a meccstől. Még sosem félt ennyire.
Senkinek nem mondta, mert nem mondhatta. Ő a bajnok. Nem félhet semmitől.
Most mégis.
A kihívója fiatalabb. Sokkal. Erősebb és technikásabb sportoló. Ezt nem csak ő tudja. Tudja a pontozó bíró is, akinek a kegyeiért folyik a harc.
Ő majd árgus szemekkel figyeli kettejük minden mozdulatát. A kűzdelmüket.
A viadalt.

Tudja, hogy alul marad. Egyenlőre csak benne fogalmazódott meg ez a felismerés, s lassan páni félelemmé fokozódott.
Minden odalessz ma este. Minden, amiért eddig kűzdött. A vereség rémképe mellett ez is kísérti. Eddig tartott.
Nem, nem volt hiába minden, de fájdalmas, hogy így ér véget. Legyünk őszinték: fájdalmas, hogy egyáltalán bekövetkezett. Jó darabig hajlamos volt magát a legjobbnak gondolni, hiszen a bíró mindig ezt az ítéletet hozta. De most nem ez várható.

És a közönség?
Miattuk nem aggódik igazán. Meg fogják érteni. Vannak dolgok, amik ellen nem lehet tenni semmit. Szembe kell nézni velük. Mint neki ma este a legsötétebb félelmei egyikével.

Tudta, hogy sarokba szorítják és elveszíti az elsőséget. A rettegés valahogy erőt adott és egy új érzés, a megnyugvás kerítette hatalmába.
Végül is nem nagy dolog, számtalanszor előfordul a sportnak ebben az ágában.
Egyszer minden véget ér - ezzel nyugtatva magát lépett a fénybe.

A szorítóba.

Nem is szereti igazán ezt a sportot. Egy idegen döntsön a sorsáról? Egy idegen, aki kiértékelve a teljesítményét, választ.. mint már oly sokszor?

Lehet, hogy már nem is akar tovább bajnok lenni egy ilyen önkényes játékban?
Már nem érdeklik a szabályok és a dicsőség, de nem hátrál meg. Nem bizony. Nézzük csak meg, ki is az ellenfél.

Tényleg fiatal és még rokonszenves is. Hát, legyen ő az új bajnok, ha már így alakult.
Egyszer talán majd ő is átéli amit ő ma. Talán ugyanilyen sorrendben.

A bíró elégedetten fogja a két rivális kezét. Tetszik neki, amit lát. Önelégülten, élvezettel feszít közöttük. Mintha róla szólna ez az ünnep.

Az ellenfél viszont nem ellenség már. Csak egy eszköz, vagy inkább szövetséges.. netán sorstárs, aki kisegíti ebből a szorult helyzetből.

Végre vége lesz!

A bíró hártalép, hogy szembe kerülhessenek egymással és összeérintsék a kesztyűket. Egymás szemébe néznek egy pillanatra, amikor ez az ifjú cimbora, ez a jó barát a fogvédő mögül azt szusszantja:

- Te.. figyelj csak, meggondoltam magam. Nem akarom már ezt. Lefekszem az első menetben..